Tisztelettel felhívjuk szíves figyelmét a Széchenyi István Egyetem és a Massachusetts Institute of Technology közös szervezésében megvalósuló MIT Catalyst Europe programra, mely 2023. szeptember 7. és 2024. március 7. közt valósul meg.
Immár nyolcadik alkalommal rendeztük meg a PTE Innovációs Napot. A rendezvény délelőtti szekciójában Dr. Miseta Attila Rektor Úr köszöntőjét követően Dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke tartott előadást a kutatás-fejlesztés és innováció támogatásának kormányzati terveiről, intézkedéseiről, illetve Dr. Gábriel Róbert Rektorhelyettes Úr ismertette a PTE innovációtámogatási elképzeléseit. A délelőtti
Az MTA doktora címnek egyedülálló rangja van. Igazi értékét az adja, hogy egy országos megmérettetés során szakterülete tudományos közössége ismeri el egy kutató addigi tevékenységét és pályamunkáját. Amolyan minőségbiztosítás a tudományban – mondta Kovács L. Gábor, az MTA Doktori Tanácsának elnöke.
Hét hazai egyetem részvételével alakult meg az Egyetemi Technológia- és Tudástranszfer Fórum, mely az intézményekben zajló innovációs folyamatok erősítését tűzte ki célul.